Az autószervizben is fontos hogyan fűtünk

Aki többször beugrik a műhelybe, már tudja jól, hogy igyekszünk haladni a korral. Bizonyos időközönként lecseréljük az eszközeinket modernebbekre, hogy mindenkinek a legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani. Szerintem ez ma már alap dolog, ha valaki sikeres vállalkozást akar vinni.

Most is egy új fejlesztésen gondolkozom, a műhely fűtését akarom hatékonyabbá tenni. Úgy érzem, hogy túl nagy a fűtési számla, és ahhoz képest meg nincs túl meleg a helyiségben. A gázzal működő rendszerek meg amúgy sem túl megbízhatóak, és folyton ellenőriztetni kell őket.

Sok jót hallottam az elektromos fűtési rendszerekről, de úgy gondolom, hogy a padlóba épített változatok nálunk nem igazán működnének. Sok nehéz készülékünk van, némelyik le is van rögzítve a padlóra, így azokat nem lenne egyszerű mind felszedni és kicipelni a műhelyből, amíg beszerelik a fűtési rendszert.

Már úgy voltam vele, hogy valami más megoldást keresek, erre kiderült, hogy ezt az elektromos fűtőszálas rendszert ugyanúgy fel lehet szerelni a plafonra is.

A mennyezetfűtés hátránya laikus szemmel az lehet, hogy ebben az esetben az ember attól tart, hogy ez csak a plafon közelében fűt, és lejjebb nem érződik semmi a melegből. Az iskolában mindenki hallott már arról, hogy a meleg levegő felfelé száll. Ha pedig felfelé száll, akkor az azt jelenti, hogy a fentről való fűtés teljesen fölösleges.

Utánanéztem a dolognak, és kiderült, hogy ez nem így van. A radiátor a levegőt melegíti, így annál valóban igaz az, hogy ha az a plafonon lenne, akkor nem lenne hatékony. De ezek az elektromos fűtési rendszerek nem a levegőt melegítik fel, hanem sugározzák a hőt. Hasonlóan, ahogy a Nap is felmelegíti a földet. Ami azt jelenti, hogy az elektromos mennyezeti fűtés is ugyanúgy fel tudja melegíteni a szobát, mint a padlóba szerelt.

Meg is néztem, hogy mennyi a telepítési költsége, és állítólag még olcsóbb is tud lenni, mint a gázzal működő rendszerek kiépítése. Ráadásul mivel nem is nagyon tudnak meghibásodni, nem kell karban tartani őket, és a gyártó 15 éves garanciát ad rájuk. Így ez nemcsak egy megbízható fűtési alternatíva, hanem hosszú távon még pénzt is lehet vele spórolni.

Nekem nem is kellett ennél több érv. Fel is vettem a kapcsolatot a céggel, aki a telepítés előtt megtervezi, hogy az adott térben hogyan lehet leghatékonyabban elhelyezni a rendszert.

Lehet, hogy apróságnak tűnik egy autószerviz esetében a fűtéskorszerűsítés, és nem kapcsolódik szorosan a munkavégzésünkhöz, de szerintem a részletekre való odafigyelés különbözteti meg a profi vállalkozást a többitől.