Az örökös autózás után eljött az ideje, hogy a motoros ruha is a gyakori öltözékem részévé váljon

Sajnos az autóvásárlás azon üzletek egyike, ahol az értékállóságról nem igazán beszélhetünk. Örülünk neki ha a kocsink kibír annyi időt, hogy önszántunkból akarunk majd túladni rajta és nem pedig valamilyen műszaki hiba okozza éppen a problémát, ami miatt már nem tudjuk elodázni a váltást. Nekem a munkahelyem miatt egész életemben nagyon fontos szerepet játszott az, hogy megfelelő állapotú kocsim legyen, ami bárhol, bármikor megbízatóan működik, elvégre e nélkül igen értékes mennyiségű fizetéstől esnék el. Talán ezért cserébe elnézhető az, hogy alapvetően jóval gyakrabban kell cseréljem az autókat, mint az a jó ízlésem határain belül megengedném magamnak, különös tekintettel arra, hogy alapvetően nagyon szerettem jó párat a kocsijaim közül, mégis meg kellett szabaduljak tőlük, elvégre a munkahelyi megbízhatóság nálam sajnos elsődleges. Persze, megtarthatnám őket második járgánynak de az meg nagyon komoly fenntartási költségekkel jár, ebben inkább nem akartam belemenni.

A szerencsés változást az hozta meg, amikor előléptettek és ezzel már járt a munkához egy céges autó is, ami bár sok esetben nem éppen kedvemre való típusú volt, de legalább nem a saját autómat kellett leamortizálnom nap mint nap. Ezután már sokkal nyugodtabb voltam amikor először elmentem, hogy újra autót vegyek hiszen végre tudtam, hogy nem fogok rákényszerülni arra, hogy annyira széthajtsam szegényt, hogy az pár év után alkalmatlan legyen az én életvitelemhez. Időközben a barátnőm is átköltözött hozzám, így már rögtön kettő autóról kellett gondoskodja, ugyanis a legtöbb esetben én viszem el szerelőhöz meg ide-oda ha szükség van ilyesmire. Szerencsére ez nem egy nagyon megterhelő feladat számomra, elvégre a sok éves munkahelyi gyűrődésnek köszönhetően jó pár szakmabelivel haverkodtam össze szimplán azon az alapon, hogy elég gyakran visszajáró vendég vagyok. Így aztán sokszor igen bennfentes információkkal is segítettek ki azon a téren, hogy pontosan milyen márkájú kocsit is érdemes vennem és milyen modellt azon belül. Csupa nagybetűs segítség ha az ember ennyire hozzászokik ahhoz, hogy az autó jelenség az élete egyik legfontosabb szerepét tölti be.

Pár hónapja aztán eszembe jutott, hogy igazán jó lenne kipróbálni milyen is egy motorral kibővíteni a garázs tartalmát. Gondoltam ha már úgyis teljes jármű lázban telik az életem miért ne csatlakozhatna a gardróbom tartalmához egy motoros ruha is. Így aztán elkezdtem azon agyalni vajon milyen márkájú gépet vegyek, de legfőképpen azt kellett elsőre megoldanom, hogy letegyem az ehhez szükséges jogosítványt is. Ez utóbbi mondjuk szerencsére nem jelentett különösebben nagy megerőltetést, hiszen egész életemet az utakon töltöttem kábé, nem sok meglepetés ért a tanulási folyamat során. A motort mint olyat persze meg kellett tanulnom kezelni, de a megfelelő KRESZ és vezetési rutin mellett sokkal könnyebb volt erre koncentrálnom és szép gyorsan el is sajátítanom azt.

Nem sokkal később már a motoros újságokat bújtam és nézegettem a nekem tetsző járműveket. Végül sikerült is megállapodnom egy Ducati márkájú motornál. Nagyon örültem ,hogy megtaláltam, hiszen az olaszok alapból is nagy motoros nemzet, de ez a gyár különösen nagy névvel és múlttal rendelkezik a versenyportok terén is, ami nálam egy nagyon jó pont, tekintve, hogy a téma nagy rajongója vagyok. Szóval innentől fogva már abban a luxus helyzetben vagyok, hogy minden reggel eldönthetem, hány keréken is szeretnék elindulni otthonról. Csodálatos érzés!