Környezettudatosság közben is fontos, hogy hibridünkhöz csak a legjobb motorolajt használjuk.

Hosszas gondolkodás után, úgy döntöttem, hogy beállok azon emberek sorába, akik átálltak a környezettudatosabb autótulajdonosok közé. Hogy leegyszerűsítsem a gondolatot, hibridre váltottam.

Hogy milyen szempontok alapján választottam?
Tudtam, hogy miket szeretnék és miket nem. Mióta az eszemet tudom, távol-keleti gyártó párti vagyok. Ezen belül is a Honda, valamint a Mitsubishi szerelmese vagyok. Előbbi autóból már kettő darab büszke tulajdonosa voltam, utóbbira csak vágyakozom egyelőre, de remélhetőleg egyszer egy ilyenre is sikerül szert tennem.
Szóval a gyártóban, típusban nagyjából biztos voltam. Ez után jött a formatervezés és a felhasználhatóság (sedan, kombi, SUV, egyterű, sport, stb.), illetve, hogy milyen felszereltséggel és kivitelezéssel rendelkezik.

motorolajMeg kell, hogy mondjam nagyobb feladat volt ez, mint gondoltam. Azt hittem, hogy könnyebb lesz találni, illetve azt nem is volt nehéz, inkább dönteni. Mind a két korábbi hondám sedan volt, semmi extrával, sima benzines személyautók voltak. Viszont most, hogy már nem egyedül, sőt nem is ketten utazunk, hanem már a feleségemmel és a kislányommal hárman, így fontos szempont volt a nagy rakodótér, a biztonság és minden olyan pluszdolog, ami a család szállítás szempontjából szóba jön. Viszont azt az egyet tudtam, hogy az Amerikában úgy elterjedt egyterűk, melyek kifejezetten családi autónak lettek tervezve, nálam szóba sem jöhet. Egyszerűen nem és kész. Nem teszik, nem férfias, nem is nőies, köszönöm, de nem.

Tehát kezdett leszűkülni a kör, mígnem volt egy löket, méghozzá egy bizonyos autó, ami pontot tett az autóvásárlási ügyem végére. Ez egy Mitsubishi Outlander hibrid volt, a 2016-os évjáratú. Ez egy SUV, amiktől eleinte fáztam, de ebbe első látásra beleszerettem. Minden tökéletes volt és minden megegyezett az ízlésemmel, amit tudott. Tényleg, minden szempontból. Így megbeszéltem az otthoniakkal is, hogy belevágok és vásárolok egyet.

Viszonylag hamar sikerült is egyet találnom, ráadásul nem is a gyártósorról, hanem használtan, de tökéletes állapotban. Úgy tűnt, hogy meg is történik az üzlet, de azért biztos, ami biztos elvittem az autószerelőmhöz, akihez mindig is jártam és sorsszerűen, de hibrid szakértő is. Megvizsgáltattam vele az autót. Le volt nyűgözve, rég látott ilyen kompakt terepjárót, ami nem egy benzinfaló és nem is egy olyan kivitel, ami bár külsőre egy hatalmas autó, de belül alig lehet elférni az utasoknak a sok kacattól, ami benne van.

Egy szó, mint száz, a szerelőm is meleg szívvel ajánlotta sőt, hozzá tette, hogy mivel még fiatal az autó és remek állapotban van motor szinten is, figyeljek rá nagyon oda és csak egy kifejezett motorolajt használjak, a Total Quartz 9000 Future 0W-20 típust. Ez egy speciálisan hibridekre és/vagy távol-keleti benzinüzemű autókra lett kifejlesztve (itt megjegyezném, hogy az enyém mind a kettő). Tökéletes motorkopás ellen, mely a fém-fém súrlódáskor jelentkezik. Ez általában a hidegindításkor van jelen, a viszkozitása miatt. A legjobbat hozza ki a motorból ez a csúcsminőségű motorolaj, csökkenti az üzemanyag fogyasztás és növeli a motor teljesítményét is.

Természetesen nem ellenkeztem, bár egy kicsit tartottam a dologtól, hiszen ha egy csúcskategóriás motorolajról beszélünk, biztos nem 2 fillérbe kerül. Már így is egy kicsit többet adtam ki, mint amennyit eleinte terveztem. De a szerelőm erre is tudta a megoldást. Fogott egy papírt és egy ceruzát, amelyre felvésett egy honlap címet, és azt mondta:
– Ennél jobb árut nem fogsz találni, hidd el, hihetetlenül kedvező, nézz utána. –
Meg is tettem és leesett az állam. Várakozásaimat teljesen alul múlta, a szó jó értelmében. Az 1 literes kiszerelés nem került több pénzbe, mint 2290 Ft. Ráadásul személyesen is, de a kiszállítás rengeteg módjával is élhetsz ahhoz, hogy hozzá juss a megfelelő termékhez. Azonnal be is rendeltem, még hazafele menet. Tudtam, hogy ha a motorolajam is ennyire tökéletesen az autómra lett kitalálva, akkor itt már baj nem lehet. Ezen felül pedig, természetesen megvásároltam a négykerekűt és pár napon belül már tölthettem is bele az olajt.

Madarat lehetett velem fogatni, annyira örültem az új „családtagnak” és ezzel szerencsére nem voltam egyedül. Mindenki nagyon ürült neki és azóta is rendszeresen használjuk, azzal a tudattal, hogy bizony annak ellenére, hogy terepjáró és elég nagytestű, rendkívül környezetkímélő.

Jó érzés úgy tenni a világunkért, hogy közben mi is nyerünk vele.